A Pro Schola Carolinae-díj laudációi
2023.09.28. Dóm, hálaadó szentmise
Mezeyné Szatmári Tímea, főigazgató

Tisztelt Egybegyűltek, kedves ünneplő Közösség!

Az életünkben nagyon sok jelkép van, és ezek a jelképek túlmutatnak a tárgyi valóságon, összesűrítenek emlékeket, érzéseket, tetteket, gondolatokat. A jelkép sajátossága, hogy soha nem lehet szavakba foglalni annak teljes jelentéstartalmát. Az érmek, oklevelek és díjak ilyen jelképek.
A Karolina Iskola közössége 15 évvel ezelőtt alapított egy díjat, amelyet azoknak a támogatóknak, munkatársaknak adományozunk, akik hosszú időn keresztül kiemelkedő módon tettek intézményünkért, ahogyan a díj nevében is benne van: Pro Schola Carolinae (a Karolina iskoláért).
Szeretnénk most átadni ezeket a díjakat három olyan ember számára, akiknek a tevékenységéért hálával tartozunk. Nem fogom tudni felsorolni a teljesség igényével mindazt, amit a Karolina Iskoláért tettek, mert az annál sokkal gazdagabb és bőségesebb, mintsem hogy pár mondatban összefoglalható lenne.. Csupán arra merek vállalkozni, hogy felidézzek, felvillantsak élményeket, képeket, amelyek mögött a Karolina közösségének tapasztalatai vannak.

Az elsőként engedjék meg, hogy egy személyes élményt osszak meg. 35 évvel ezelőtt egyetemistaként léptem be a Dómba hittanos csoportot keresve, a mise végén egy fiatal, lelkes pappal találkoztam, aki meghívott az általa vezetett egyetemisták közösségébe. Akkor még nem gondoltam, hogy az ott lévő majdnem száz fiatal közül pár éven belül sokan a munkatársaim lesznek és ma is azok.

Kedves Lajos atya! Ugye már tudod, hogy te voltál az a fiatal pap? Lajos atya ott volt a kezdeteknél. 1991-ben, amikor kiderült az, hogy a Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolája újraindulhat, Lajos atya káplán volt itt, a Dómban, és az első pillanattól az újraindulás nehézségeiben a nővérek Lajos atyára is tudtak támaszkodni. Amellett, hogy segítette a nővéreket, a családokat is biztatta, hogy írassák be bátran a gyerekeket az újrainduló iskolába, bízzanak a nővérekben. Ahogy említettem, a tantestület verbuválásban is nagy szerepe volt. Most elárulhatom, hogy régen viccesen mondtuk a tanáriban a Gogollal kapcsolatos parafrázist, hogy mi legtöbben Lajos köpönyegéből bújtunk elő.
Elröppent a 30 év, és Lajos atya mindvégig mellettünk volt. Kereshettük személyes problémákkal, hívhattuk lelkigyakorlatra tanárokhoz, diákokhoz egyaránt. Gyakran fordult és fordul elő ma is, hogy tanácsot kérünk tőle sokféle ügyes-bajos dolgainkban. Mondatai utat mutatnak és inspirálnak minket.
Egyszer például az egyik nyolcadikos ballagási mise után annyit mondott: Miért engedtek el ennyi gyereket? Lenne itt hely több gyereknek, akár a fiúknak is! Akkor ez a gondolat sokunkban megragadt, újra és újra beszélgettünk róla, tényleg, mi lenne, ha koedukálnánk az iskolát?
Ismeretségei és ismertsége révén a jószándékú emberek útnak indított segítő adományai sokszor nehéz sorsú karolinás diákokon segítettek.
Volt olyan is, amikor megmondta, hogy nem tud segíteni nehezen megoldható ügyünkben. Elfogadtuk a teljesen érthető és józan érveit. Három nap múlva csörgött a telefon, Lajos atya volt, hogy megvan a megoldás…
Az évek alatt számtalan szentmisét mutatott be Lajos atya a Karolina kisebb-nagyobb közösségének. A szentmisékre mindig felkészülten érkezik, persze mióta nem egyedül jön, talán a felkészülés is könnyebb .Amióta Peti a segítő, mi, felnőttek is izgatottan várjuk, hogy mit mond majd Peti, és mi kerül elől az asztal alól? Van-e nála roller, mi van az iskolatáskában? Lehet–e majd tanárnak és diáknak a mise végén teli torokból kiabálni, hogy vakáció, mert ez a Peti nem hallja, ha csendben mondjuk. Vagy lesz-e más meglepetés? Például esetleg hullanak-e kavargó hópehelyként a Dóm kupolájából kis papírcetlik, amiken a Szentlélek ajándékai olvashatók? És mindenkinek jut belőle, akár több is.
Nem számított rá a kamasz, mindig éhes osztályom, hogy az Erzsébet-napi osztálymisén az oltáron illatozó cipót a mise végén megkapják, és még van a táskában, több is. Mert egy? Ugyan!! -legyintett Lajos atya. Mi ez ennyinek?
Talán Peti segített akkor is - nem tudjuk -, amikor a tanári Veni Sancte misére egy kosár kaviccsal érkezett, amire egy-egy gondolat volt ráírva, ezzel lett mindenki számára személyes ez a szentmise.

Kedves Lajos atya! Köszönjük, hogy 30 éve velünk vagy, segítesz mindnyájunkat, és mindig számíthatunk rád. A mai napon nem csak ezt a díjat szeretnénk átadni, hanem örök időkre tiszteletbeli karolinássá is fogadunk, mert nehogy úgy járjunk, ahogy szoktad mondogatni júniusban, hogy most már olyan régóta jársz ide, hogy el kellene ballagnod a Karolinából. Arra kérünk, hogy fogadd el hálánk és nagyrabecsülésünk jeleként ezt a díjat, és maradj velünk továbbra is!

Krisztina nővér

Vargacz Mária Krisztina iskolanővér, akit mindenki Krisztina nővérként ismert városszerte, 1991-ben érkezett 2 nővér társával Szegedre. Elszántak és tettrekészek voltak, nyitottak arra, hogy akár küzdelmek árán is egy nagyon jó iskolát csináljanak –ahogyan ezt Krisztina nővér olyan sokszor sokunknak elmondta.
Nehéz feladat várt a nővérekre, nem voltak használható osztálytermek, nem volt ebédlő, szinte semmi nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy elinduljon egy iskola. Eleinte a nővéreknek még lakásuk sem volt., amikor a nővérek a dobozaikkal megérkeztek. A legfontosabbak mégis megvolt: hit, bátorság, erő és lelemény.
Krisztina nővér a még csak elvben létező iskola igazgatójaként újságcikket írt - Nővérek dobozban címmel. Ennek nyomán már másnap megkapták a mostani vendégház kulcsait, hogy legyen hol lehajtani a fejüket. Aztán a leendő szülőkkel összefogva elkezdték előkészíteni a rendelkezésükre bocsátott néhány helyiséget, hogy el tudjon indulni a tanítás. A munkálatokat Krisztina nővér szervezte, irányította, és a kemény fizikai munka alól sem ő, sem a másik két nővér nem vonták ki magukat.
Az első tanévnyitó szentmisén és ünnepségen iskolanővéri habitusban mosolygott a felvételek tanúsága szerint, és csak kevesek tudták, hogy előtte egy órával még munkásruhában téglákat raktak le az iskola udvarán, hogy a gyerekek ne süllyedjenek el a sárban.
Meg kellett teremteni az új iskola anyagi feltételeit, ezért külföldi adományozókhoz fordult, és gyűjtötte a támogatást, hogy mind jobb körülmények közé kerülhessenek a karolinások.
A szervező, építő munka mellett gondja volt a tantestület egybentartására és folyamatos fejlesztésére. Több pedagógia módszert tanulmányozott a tantestület itthon, Magyarországon és külföldön, Angliában és Németországban is. Német mintára honosította meg a Karolinában a reggeli kört.
A tantestület számára közös lelkinapokat, közösségfejlesztő programokat szervezett. Krisztina nővér megelőzte a korát, sok mindenben. Az új pedagógiai módszerek mellett a szervezett csapatépítést is meghonosította a Karolinában, pedig akkor ez még a nagyobb cégeknél sem volt elterjedt. Nem tudni, hogy volt arra ereje és energiája, hogy az első gimnáziumi osztályok közül az egyiknek mindeközben osztályfőnöke is legyen. De így történt. Vitte őket kirándulni, lelkigyakorlatra. A 7 osztálynyi gyereket és szüleiket személyesen ismerte . Azt is tudta melyik tanárnak milyen örömei és nehézségei vannak, és ahol tudott, segített. Néha nem várt módon is .. Mivel a tantestület nagy része fiatal volt vagy kisgyerekes, és ő jól tudta, hogy a fiatalok szeretnek sokáig aludni, a kisgyerekesnek meg nehéz elindulni, sokszor vállalta a reggeli ügyeletet, hogy mi, tanárok tovább aludhassunk.
Mindenkihez volt egy-egy biztató jó szava. Az volt az érzésünk, hogy sosem fárad el. Az erejét csodálatos módon sokszorozta meg az iskola iránti elkötelezett és rajongó szeretete, a szülők támogató jelenléte, a gyerekek mosolya. Neve olyan szorosan kapcsolódott a Karolinához, hogy egy esetben megjelent az iskolában egy szülő, és azzal szólította meg a portást, hogy szeretné, ha az ő gyereke is krisztinás lehete, mit kell ehhez tenni.

Kedves Krisztina nővér! Sajnos személyesen nem tudsz velünk ünnepelni, de én bízom abban, hogy a technika segítségével most látsz és hallasz minket. Köszönjük neked azokat az éveket, amiket a Karolina létrehozására szántál, hálásak vagyunk, hogy ismerünk, hogy mi, akkor fiatal tanárok annyit tanulhattunk tőled! És képzeld megvalósult az az álmod, hogy ide generációk járjanak! Ma már itt vannak az újraindító szülők unokái is. Fogadd tőlünk a Pro Schola Carolinae díjat, szeretetünk és hálánk jeléül, amit a nővérek fognak átadni neked.

Katalin nővér

A karolinás igazgatók között volt még valaki, aki irigylésre méltó vitalitással, erővel, tettrekészséggel, határozottsággal, munkabírással - és kissé félve mondom, de talán nem túlzás állítani -, vagánysággal rendelkezett.
Ő Lépes Mária Katalin nővér, akit nagy örömmel köszöntünk, és hálásan köszönjük, hogy eljött, hogy velünk ünnepeljen.
Katalin nővér 1991–től a háttérben munkálkodott, és tartományi tanácsosként fáradhatatlanul tárgyalt, kilincselt, szervezett, bevetve határozottságát és kiváló diplomáciai érzékét annak érdekében, hogy a szegedi iskola megkaphassa a különféle engedélyeket. A Boldogasszony Iskolanővérek még ha lassanként is, de visszakaphassák az államosított ingatlanjukat, amely szükséges volt ahhoz, hogy az iskolanővéri oktatás elindulhasson a városban. 1999-ben már intézményvezetőként kezdte a tanévet Szegeden Katalin nővér. Érkezése után nem sokkal látta, hogy szűkös a tornaterem, mállik a külső vakolat, elavult konvektorokkal fűtik fel a termeket. Így hát nagy lendülettel belevetette magát az építkezésbe. Karakán fellépése mellett sok mindenhez kellett értenie, hogy nőként és nővérként komolyan vegye őt a férfiakból álló építő csapat. Hamarosan azonban látták, hogy Katalin nővért nem tudják úgymond " zsebre tenni" , mert nem fél képviselni az érdekeit, és csak minőségi munkát fogad el. Mivel olyan műszaki kérdésekhez is hozzá tudott szólni az építkezések közben, amire a munkások és építésvezetők közül senki nem számított, hamarosan egyenrangú tárgyaló partnerré, tekintéllyé vált. Megteremtette tehát a feltételeit minden szempontból annak, hogy a Karolina tovább épüljön. Kicseréltette a rozoga ablakokat, korszerűsítette a fűtési rendszert, felépíttette a Szent György-termet, az épületen kívül és belül most is az a vakolat van, amit ő rakatott fel... Szívmelengető szép emlék sokak számára a tantestületben az a nap, amikor Katalin nővér lélekszakadva szaladt a tanáriba, hogy jöjjön mindenki csodát látni a kápolnába! Akkor a mostani kápolna helyén még tornaterem volt, a munkások azon dolgoztak, hogy kápolnává alakítsák, visszaadva ezzel a régi funkcióját. A felújítás közben a munkások kibontották azt a falat, ami mögött a mostani oltárfal lett látható - mindenki teljes meglepetésére. Amikor nővéreket 1950-ben elhurcolták, egy jószándékú helyi ember befalazta az oltárt, hogy senki ne tehessen benne kárt, és megmaradhasson az utókor számára. Katalin nővér ezt a falat teljes pompájában visszaállíttatta, és egy szép, finom ízléssel berendezett kápolna készült el. Az építő munka mellett, egyidőben igazgatóként feladata volt az oktatás irányítása és az iskolai élet szervezése is. Katalin nővér gondoskodóan és segítőkészen fordult a diákok, a pedagógusok felé éppúgy, mint a technikai dolgozók felé. .Kollégái kedvelték, és a mai napig szeretettel és tisztelettel beszélnek róla.
Folyamatosan azon dolgozott, hogy az egyre nagyobb létszámú tantestületet olyan közösséggé formálja, amelynek tagjai egymásnak támaszai, akik azonos elveket követnek a nevelésben. Erre szolgáltak a kollégák által ma is gyakran emlegetett közös kirándulások, lelkigyakorlatok is.
A folyamatos kihívásokra értékközpontú válaszokat keresett, közös gondolkodást kezdeményezett, és építő dialógusban volt a tantestülettel. Meghallgatta és tiszteletben tartotta mások véleményét, ugyanakkor világos iránymutatással, egyértelmű mércével is szolgált. Diákok és tanárok számára megszólítható volt és nyitott. A kollégáknak bizalmat és pedagógiai szabadságot adott. Folyamatosan kereste azokat a lehetőségeket, amelyekkel a nehéz sorsú diákokon segíteni tudott.
Minden karolinás számára példamutató volt, ahogyan sokrétű, embert próbáló feladatait között helyes arányokat teremtett, segítőkész, határozott, céltudatos személyét ma is gyakran emlegetjük.

Kedves Katalin nővér! Köszönjük a rengeteg áldozatot, időt, energiát, amit éveken át a Karolinába fektettél mind a minket körülvevő környezet jobbá, szebbé tétele érdekében, mind a pedagógiai munka fejlesztése és korszerűsítése érdekében, és azért is, hogy hozzájárultál a Karolina elismertségéhez Szeged városában. Hálánk, megbecsülésünk és tiszteletünk jeléül fogadd el tőlünk a Pro Schola Carolinae díjat.